Az 1973. június 27-i katonai puccsot követően közel félmillió uruguayi hagyta el Uruguayt, hogy száműzetésbe vonuljon. Több százan nem jártak sikerrel: őket a diktatúra letartóztatta, megkínozta, eltüntette vagy kivégezte. Akkoriban Chilét a latin-amerikai baloldaliak világítótornyának tekintették, nem csoda, hogy az uruguayi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MLN Tupamaros), a latin-amerikai forradalom hősei, ahogy Miguel Enriquez nevezte őket, 1972 februárjában szimpóziumot is tartottak Viña del Marban.
Így hát nem csoda, hogy a katonai puccsot követően rengetegen érkeztek Chilébe Uruguayból. Viszont csöbörből vödörbe estek. Az 1973. szeptember 11-én Chilében végrehajtott katonai puccs után azonnal megindult az uruguayi menekültek üldözése. Legtöbbjük az uruguayi MLN Tupamaro fiatal harcosa volt, és politikai kapcsolatban álltak a chilei MIR-rel. Maga a hírhedt chilei mészáros, Mamo Contreras vezette a keresést, és letartóztatásuk után legtöbbjüket a Tejas Verdes rabtáborba helyezték át.
Az eltűnt uruguayiak egy részének bemutatása
Az első uruguayiakat 1973. szeptember 12-én tartóztatták le Las Condesben, Santiagóban. Ott közös házuk volt és politikai militánsak voltak: Juan Angel Cendan Almada, „Buby”, 22 éves, a santiagói Hotel Tupahue dolgozója. Valamint Alberto Mariano Fontela Alonso, 26 éves, a Nahuel étterem alkalmazottja. Mindketten Tupamaros militánsok voltak. Velük együtt letartóztatták Fontela társát, egy brit állampolgárt, akit később szabadon engedtek és kiutasítottak Chiléből. Mindkettőjüket átszállították Tejas Verdesbe, ahová már más latin-amerikai fogvatartottak is kezdtek érkezni.
1973. szeptember 14-én letartóztatták Arazatí López Lópezt, 33 éves, 2 gyermekes, egy santiagói gyárban dolgozó, szintén Tupamaro aktivistát. Az ő sorsa is ugyanaz lett: Tejas Verdes. 1973. szeptember 20-án letartóztatták Aricában Mónica Cristina Benaroyo Pencu-t, az Uruguayi Kommunista Párt (PCU) militánsát. Maradványait 2008-ban találták meg, fej nélkül az Aricától 25 kilométerre délre fekvő Cuesta Chacában. De még lehetne sorolni a borzalmakat.
A Cajón del Maipo emléktábla – nem felejtik az uruguayiakat
1973. szeptember 29-én három Tupamaros harcost tartóztattak le Cajón del Maipo szektorában. Enrique Julio Pagardoy Saquieres, 21 éves; Juan Antonio Povaschuk Galeazzo, 24 éves és Ariel Arcos Latorre, 21 éves. Az uruguayiakat a Tejas Verdes nevű koncentrációs táborba szállították. Ezután, 1973. október 11-én Julio Cesar Fernandez Fernandezt, egy 24 éves uruguayit szintén letartóztattak és társával, a chilei Alicia Cheuquepannal együtt Colinába szállították. Utóbbit később szabadon engedték.
Ezt követően, 1973. november 18-án letartóztatták Nelsa Gadea Galant, aki Uruguayban joghallgató volt, és Chilébe érkezése után csatlakozott a MIR-hez. Letartóztatása és a Londres 38-ban való tartózkodása után áthelyezték a Tejas Verdesbe, ahol 1974 januárjában látták utoljára. Az uruguayi, argentin, bolíviai és brazil állampolgárok eltűnése Chilében a Condor-terv része volt, amely a latin-amerikai katonai diktatúráinak elnyomó szervei közötti koordinációt jelentette. De a harcosok emléke nem került elfeledésre. Pontosan ez adta eme cikk apropóját is. Valamivel egy évvel azután, hogy emlékoszlopot is állítottak a Cajón del Maipo szektorban a három eltűnt uruguayi harcosnak, nemrégiben önkéntesek mozaikot is készítettek nekik. Ahogy a képen is látható.
Leave a Reply