2022. december 16-án Andrés Manuel López Obrador elnök felavatta az Islas Marías turisztikai központot a Maria Madre szigeten. Jelenleg a Maria Madre-szigetet a sinaloai Mazatlan és a nayarit-i San Blas kikötőjéből lehet felkeresni. A turisták csak hétvégenként és kizárólag tengeri úton érkezhetnek. Még 2021 végén jelentették be mexikói tisztviselők, hogy kompok és sétahajók is felkereshetik az egykori Isla Marias börtönt. Ez nem sokkal azután történt, hogy az amerikai kontinens utolsó szigetbörtönét bezárták, és 2019-ben környezetvédelmi oktatási központtá alakították át.
Az oktatási tábor nem sikerült túl jól – mindössze 40 fiatalt képeztek ki a szigeten -, és Andrés Manuel López Obrador elnök kormánya más irányba lépett. Mert a sziget és az oktatási központ nem hozta vissza meg a nyitva tartásával járó költségeket. A turisták kiszolgálásához szükséges kikötő elég gyorsan elkészült az Isla Madre szigeten, amely a négy Marias-sziget közül az egyetlen lakott sziget. A látogatók bejárhatják Latin-Amerika utolsó börtönszigete látnivalóit, de nem maradhatnak ott éjszakára. Az út alapvetően elég hosszú idáig, a négy sziget 70 mérföldre (110 kilométerre) fekszik Nayarit állam csendes-óceáni partjaitól.
Latin-Amerika utolsó börtönszigete csak egy a sok közül
Az 1905-ben alapított büntetőkolóniának voltak hírhedt brutális időszakai, és még 2013-ban is 8000 rabot tartottak fogva az Islas Marias büntetőtelepen. A féltekén egykoron számos olyan szigetbörtön volt, mint amilyen a Papillon című filmben is látható, de fokozatosan mind bezárt. Amikor Panama 2004-ben bezárta az Isla Coiba büntetőtelepét, az Isla Marias lett az utolsó megmaradt ilyen börtön az amerikai kontinensen. De az olyan helyek, mint az Ördögsziget – az 1946-ban bezárt francia guyanai büntetőtelep – véres hírnevétől távol állt mindig is. Sőt, a végére az Islas Marias sok kevésbé veszélyes vagy jól viselkedő elítéltnek adott otthont. És a kolóniát a szabadulás vagy a rehabilitáció felé tett lépésnek tekintették.
Miközben a börtön távol tartotta a tömegturizmust, a szigetek súlyos környezeti pusztulást szenvedtek el a több mint egy évszázadon át tartó büntetőtelepként való használat miatt. Az ilyen szigetes büntetőtelepeket az 1700-as évektől kezdve világszerte használták, mint távoli, szökésbiztos helyeket, ahol a rabokat kemény munkával “rehabilitálták”. A büntetőtelepek gyakran “rács nélküli börtönökként” működtek. Mivel az óceán a leghatékonyabb akadályként szolgált a szökéshez.
Az ilyen helyek arról is ismertek voltak, hogy legalább részben önfenntartóak voltak, és a távoli szigetek betelepítésének egyik módját jelentették. De végül az Islas Marias sokkal többe került Mexikónak rabonként, mint a szárazföldi börtönök. Chile az 1980-as évek végén zárta be Santa Maria börtönszigetét, Costa Rica Isla San Lucas büntetőtelepét 1991-ben, a brazil kormány Isla Grande-t pedig 1994-ben. Peru 1986-ban drámai módon számolta fel El Frontón börtönét. Hajóágyúk felrobbantották az épületek nagy részét, hogy leverjenek egy lázadást, és több mint 100 elítélt halt meg.
Leave a Reply