A belemi hokkómadár (Crax fasciolata pinima) a hokkómadarak Brazíliában honos, erősen veszélyeztetett alfaja. A tupi nyelven mytunxî néven ismert. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió Vörös Listája és a BirdLife International 2014 óta önálló fajként írja le, bár egyes hatóságok, köztük a Nemzetközi Madártani Kongresszus (IOC) továbbra is alfajnak tekinti. Ez a madár kritikusan veszélyeztetett, mivel rendkívül korlátozott elterjedési területe Amazónia erdőirtással leginkább sújtott részén található. Rokonához, az alagoasi hokkómadárhoz hasonlóan sokáig kihaltnak tekintették a vadonban (bár fogságban is néhány egyedet tartanak). Mivel létfontosságú élőhelyének nagy részét elpusztították.
A Nemzetközi Természetvédelmi Unió azonban még mindig a kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolja a fajt. Mivel megfelelő, bár nagyon szűkös élőhelye létezik. 2017 decemberében, több mint 40 évnyi megerősített észlelés nélküli időszak után egy kutatócsoportnak az őslakos pirahã vezetők segítségével sikerült újra felfedeznie néhányat a Gurupi Rezervátumban. A madarak riasztási hangjáról felvételt is készítettek, amelyet itt meg is lehet hallgatni.
Röviden a belemi hokkómadár utáni expedícióról
A küldetést a résztvevők szépen dokumentálták is, de a feljegyzéseik legizgalmasabb része arról szólt, hogy a rengeteg téves riasztás után már nagyon lemondóvá vált mindenki. Napok teltek el és nem tudtak eredményt felmutatni. De aztán az egyik nap reggel az egyik vezető felkiáltott: „Mytunxî, Mytunxî!”. És ezúttal igaza volt, tényleg a belemi hokkómadár volt az.
Jellegzetes figyelmeztető kiáltása is hallatszott, amelyet aztán rögzítettek is az utókor számára. A hím egy liánfa mögött sétált, de mivel nagyon ijedős volt, gyorsan felrepült egy fa tetejére, ahol a lombok között rejtőzött el. Távolabb egy nőstényt észlelt a csapat.
A felvétel mellett egy fotót is készített a csapat, akik ekkor már nem tudták magukat visszafogni. És jó okkal, hiszen a tudomány 40 éve nem dokumentálta ezt a fajt a vadonban. A rendkívül fontos feljegyzés mellett a csapat jobban megismerhette a madarak élőhelyét is. Az expedíció során számos nyomra bukkantak a faj előfordulásával kapcsolatban. Az őslakosok beszámolói alapján megtudták, mivel táplálkozik, hol alszik, hol fészkel, hol szaporodik, és egyéb adatok is szereztek, amelyek segíteni fogják a jövőbeli kutatási expedíciókat.
A madár a természetvédelmi egységben, és valószínűleg az egész bolygón, csak ezen a helyen és a környező őshonos területeken él még. Ez megerősíti annak szükségességét, hogy a Gurupi Biológiai Rezervátumot integrálni kell a környező őslakos területekkel, hogy növelni lehessen az amazóniai esőerdő utolsó maradványainak védelmét Maranhão államban.
Leave a Reply