Trinidad és Tobagóban Kamla Persad-Bissessar miniszterelnök külpolitikai álláspontja körül komoly vita bontakozott ki. Az előzmény az, hogy az Egyesült Államok a Trump-adminisztráció idején fokozta katonai jelenlétét a Karib-térségben, különösen Venezuela ellen irányuló nyomásgyakorlás részeként. Ennek keretében a Pentagon radarrendszert telepített Trinidad és Tobagóba.
Továbbá amerikai tengerészgyalogosok állomásoznak az országban, és az amerikai katonai repülőgépek engedélyt kaptak a helyi repülőterek használatára. A Karib-térség országait tömörítő Caricom többsége inkább semleges vagy Venezuela-barát álláspontot képviselt. Trinidad és Tobago – Guyanával együtt – az Egyesült Államok politikai és logisztikai támogatása mellett döntött.
Trinidad és Tobago nehéz helyzetbe került
Kamla Persad-Bissessar Trinidad és Tobago jelenlegi miniszterelnöke, aki 2010–2015 között már betöltötte ezt a tisztséget, majd 2025-ben politikai visszatérést hajtott végre. Ő volt az ország első női miniszterelnöke. Persad-Bissessar nyíltan bírálta Caricomot, kijelentve, hogy a szervezet nem megbízható partner és „elvesztette az irányt. Mert szerinte az Egyesült Államok helyett Venezuelát támogatja. Hangsúlyozta, hogy kormánya nem kíván azonosulni más Caricom-tagállamok politikai, gazdasági vagy biztonsági irányvonalával. Ez a proamerikai állásfoglalás azonban komoly belpolitikai feszültséget váltott ki.
Keith Rowley volt miniszterelnök (2015–2025) élesen reagált, azzal vádolva Persad-Bissessart, hogy Trinidad és Tobagót állami vazallussá akarja tenni. Rowley szerint a nemzeti szuverenitás és büszkeség súlyosan sérül, ha az ország túlzottan az Egyesült Államokhoz kötődik. A politikus kiemelte, hogy saját kormányzása idején Trinidad és Tobago mindig független, biztonságos államként mutatkozott a nemzetközi színtéren. Mély csalódottságát fejezte ki, mondván, hogy az ország, amely 1962 óta büszkén őrizte önállóságát, most titokban és méltóságától megfosztva sodródik az amerikai befolyás alá.
Összességében a konfliktus háttere az amerikai katonai jelenlét és Venezuela elleni politika, amelyhez Trinidad és Tobago kivételesen csatlakozott, szemben a legtöbb karibi állammal. Ez a döntés belpolitikai vitát szított, amelyben a volt miniszterelnök a nemzeti függetlenség és méltóság védelmében lépett fel a jelenlegi kormányfő ellen.
Leave a Reply