Ha valaha jártál meleg éghajlatú vidéken, például egy trópusi kertben vagy farmon, könnyen lehet, hogy megakadt a szemed egy élénkvörös termésű növényen, amely már messziről magára vonja a figyelmet. Ez nem csupán egy díszcserje – az achiote (Bixa orellana) egy rendkívül értékes növény, amely mély kulturális és gazdasági jelentőséggel bír Latin-Amerikában és a Karib-térségben. Magjaiból természetes színezőanyagot nyernek, amelyet a gasztronómiában, az iparban és a hagyományokban egyaránt használnak.
Az achiote egy kis fa vagy bokor (és nem mérgező), amely a trópusi Amerikából származik, valószínűleg az Amazonas délnyugati részéről. Magassága 2 és 10 méter között változhat. A bixafélék családjába tartozó növényt már az ősi időkben is termesztették Mexikóban, Közép-Amerikában, Kolumbiában, Ecuadorban, Peruban, Brazíliában, Bolíviában és Venezuelában.
Az achiota jellemzői
Nagy, fényes, sötétzöld levelek, rózsaszín vagy fehér virágok (4–6 cm átmérőjűek). Tüskés toktermések, amelyek fajtától függően zöldes vagy lilás színűek. A mexikói Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium szerint az achiote magjait már több mint 3000 éve használták a dél-amerikai és antillai őslakos népek, termesztése pedig körülbelül 1000 éve kezdődött. Az európaiak érkezésekor már elterjedt növény volt, főként étel-, textil- és testfestésre, valamint fűszerként használták.
A gyarmati időszakban az achiote eljutott Európába és Ázsiába is, a 17. században pedig a manilai hajók útvonalán egészen a Fülöp-szigetekig terjedt. Az achiote pigmentáló képessége miatt alapvető szerepet tölt be a latin-amerikai konyhában. Használják például a venezuelai hallaca-ban, a mexikói cochinita pibil-ben, a bolíviai locro-ban, és számos ecuadori, kolumbiai és perui ételben.
A magokat gyakran péppé zúzzák, így intenzív ízt adnak szószoknak és húsételeknek. A Missouri Botanical Garden szerint az achiote számos gyógyhatással rendelkezik, így vérlemezke-aggregáció gátló, fertőtlenítő vagy antibiotikus hatások.
Leave a Reply