Amikor Ezer Vierba 2004-ben először látogatott el a panamai Coiba-szigetre, a bostoni Winsor magániskola történelemtanára megdöbbent a sziget méretétől. Az 500 négyzetkilométeres Coiba a legnagyobb sziget Közép-Amerikában. A sziget 80 százalékát hatalmas, nagyrészt trópusi erdők borítják, de tele van fehér homokos strandokkal, zubogó vízesésekkel és termálvízforrásokkal is. Plusz tiszta, halakkal teli vizek veszik körül, amelyeket egy védő korallzátony gyűrűje ölel át – ez az egyik legnagyobb a Csendes-óceán keleti részén. De Coibának van egy sötét oldala is.
A Coiba-sziget 1919-től 2004-ig Panama legveszélyesebb gyilkosainak és erőszaktevőinek volt az otthona. Valamint több ezer politikai fogolynak is, akiket „los desaparecidos”-nak („eltűntek”) neveztek el. Ők azok, akik Omar Torrijos és Manuel Noriega diktatúrája alatt tűntek el. A sziget távoli fekvése – Coiba több mint 12000 évvel ezelőtt vált el a szárazföldtől a tengerszint emelkedése miatt, és az utolsó ismert őslakosok az 1500-as évek közepén távoztak, ideális helyszínné tette a 20. század elején egy büntetőtelep létrehozására. Ide a foglyokat kényszermunkára küldték élni és dolgozni. Nehéz volt megközelíteni, és még nehezebb volt megszökni onnan.
Coiba története komoly fordulat – büntetőkolónia volt, ma turisztikai célpont
Coibán 1300 fogoly volt a büntetőkolónia “fénykorában”, akiknek nagy része a szigeten szétszórtan, mintegy 30 mezőgazdasági táborban élt. Valójában Coiba volt a világ legnagyobb börtönszigete Ausztrália után, amely a 18. század végén és a 19. század elején büntetőtelepként szolgált. A büntetőtelepek egykor Amerikában mindenütt elterjedtek voltak, és úgy tűnt, minél elszigeteltebb, annál jobb.
Volt egy a Fernando de Noronha-szigetcsoporton, 400 kilométerre Brazília északkeleti partjaitól, és egy másik az ecuadori Isabela-szigeten, a Galápagos-szigetcsoporton. A leghírhedtebb büntetőkolónia talán a Francia Guyana területén lévő „Ördög-sziget” volt, ahol a mintegy 80000 fogoly közül több tízezren haltak bele a betegségekbe és a bántalmazásba. Bár ezen helyeknek szörnyű híre volt a brutális körülmények és a kegyetlenség miatt, a büntetőkolóniákat nemcsak a foglyok fegyelmezésének eszközeként tekintették, az ellenőrzés kiterjesztésének módjaként is. A foglyokat távoli területek átvételére és civilizálására használták fel.
A panamai kormány terve az volt, hogy egy napon gyarmatosítja a szigetet. A foglyokat külön táborokba helyezték, ahol mezőgazdasági munkát végeztek – egy időben banántermesztéssel is foglalkoztak -, abban a reményben, hogy végül a földet olyan hellyé alakítják át, ahová a nem fogvatartottak is szívesen költöznének. Ez a terv soha nem valósult meg.
A természet átvette az uralmat
A sziget büntetőkolónia szerepe és a külső fejlesztések hiánya mégis lehetővé tette, hogy a természeti ökoszisztéma virágozni kezdjen. Alig három évvel azután, hogy 1989-ben véget ért a panamai katonai uralom, az ország kormánya nemzeti parkká nyilvánította a Coiba-szigetet és környékét. Beleértve összesen 38 kisebb szigetet és a Chiriqui-öbölben található tengeri területeket. A börtönt hivatalosan csak 2004-ben zárták be, de akkor már csak egy magányos őr tartotta a posztját.
2005-ben az Unesco a Coiba Nemzeti Parkot és annak különleges tengervédelmi övezetét a Világörökség részévé nyilvánította. Manapság a terület vonzza a turistákat, akik a Coiba kristálytiszta vizében búvárkodni jönnek, palackorrú delfinek és óriás csikóhalak mellett. Valamint túrázni a sűrű dzsungelben, amely tele van vadon élő állatokkal, köztük endemikus fajokkal. Coibát gyakran nevezik „Panama saját Galapagosának”, köszönhetően a nagyszámú endemikus fajnak. Amelyek az évek során viszonylag kevés emberi beavatkozás mellett élhettek itt.
Tavaly novemberben kutatók bebizonyították, hogy Coiba a Föld köpenyében található 900 mérföldes természetes „csővezetéken” keresztül kapcsolódik a Galapagos-szigetekhez, ami még inkább találóvá teszi a becenevét.
Számokban
A Coiba-sziget menedékként szolgál szárazföldön már nem előforduló madaraknak, például a címeres sasoknak, valamint Panama utolsó jelentős skarlát arapopulációjának. Vizei 800 egyedülálló halfajnak, 33 cápafajnak (köztük bika- és tigriscápáknak) és közel 20 cetfajnak, például púpos bálnáknak és orkáknak adnak otthont. A szigeten olyan hüllők élnek, mint az óriás varangyok és a zöld leguánok. Míg a szigeten élő karvalyteknősök a vizekben táplálkoznak és a partjain fészkelnek. A Coibáról szóló világörökségi adatlap szerint 2004-ben, egy évvel azelőtt, hogy a nemzeti park az Unesco része lett, 3500 ember látogatt ide. Ez a szám 2015-re 17200-ra nőtt.
A Panama csendes-óceáni partjaitól 15 mérföldre, a legközelebbi szárazföldi ponttól – Santa Catalina – egy óra és tizenöt perces hajóútra, Panama Citytől pedig további ötórás autóútra található Coiba elérése munkát igényel. A büntetőkolóniaként eltöltött évek alatt még távolibb volt. A kormány betiltotta a halászatot a sziget környező vizeiben, hogy a foglyok – akiknek nagy része szabadon kóborolhatott a táborok között – ne próbáljanak meg megszökni. Későbbi éveiben a büntetőtelepet annyira ellepték a bandák, hogy a legtöbben amúgy is elkerülték.
Leave a Reply