Az ecuadori Andok közepén fekvő Angamarca völgyének lakói hosszú éveken át együtt éltek a jambato arlekinbékával (Atelopus ignescens), anélkül hogy tudták volna. A fajt 2004-ben hivatalosan kihaltnak nyilvánították. 2016-ban értesültek a hírről, és ekkor egy 12 éves fiú, David Jailaca vált a faj újrafelfedezésének főszereplőjévé, amikor lucerna vágása közben rábukkant egy példányra. Azóta a béka ismét a helyi közösség szimbólumává vált, ám most egy útépítési projekt fenyegeti utolsó élőhelyét.
A jambato arlekinbéka a fejlődés áldozata lehet
A CEDENMA környezetvédelmi szervezet jogi úton próbálta megakadályozni a faj kipusztulását. Alkotmányos jogokra hivatkozva ideiglenes intézkedést kért a bíróságtól. Ecuador alkotmánya ugyanis a természetet jogalanyként ismeri el, és előírja, hogy minden tevékenységnél figyelembe kell venni a fajok fennmaradását. Január 5-én a bíró először felfüggesztette az Ambato–Guambaine–Angamarca út építését, amíg nem készül speciális környezeti hatástanulmány és fajvédelmi terv. Három nappal később azonban visszavonta döntését, miután a tartományi hatóság bemutatta általános környezetvédelmi engedélyeit.
A helyi biológusok szerint ez súlyos hiba: a legutóbbi monitorozáskor mindössze két fiatal békát találtak a törmelékek között, ott, ahol robbantásokat terveznek. Korábban még 80 egyedet számoltak, a becslések szerint 92–359 példány élhetett a völgyben. Ez már önmagában kritikus, hiszen a Nemzetközi Természetvédelmi Unió szerint 200 alatti populáció a kihalás szélén áll.
A közösség megosztott: sokan szeretnék az utat, amely összekötné őket Bolívar és Tungurahua tartományokkal, mások viszont a béka túlélését tartják fontosabbnak. A jambato nemcsak a vízforrások egészségének indikátora, hanem a remény és ellenállás jelképe is. A faj sorsa így egyszerre környezetvédelmi és társadalmi kérdés, amely Ecuador alkotmányos elveit is próbára teszi.
Ez a történet rávilágít arra, hogy a fejlődés és a természetvédelem közötti feszültség mennyire élesen jelenik meg a helyi közösségek mindennapjaiban.
A jambato végjátéka
A jambato arlekinbéka (Atelopus ignescens) egykor rendkívül elterjedt volt az ecuadori Andok északi és középső részén, sőt az elsőként leírt kétéltű faj volt az országban. Az 1980-as évekre azonban populációja összeomlott: a quitridiomicosis nevű gombás betegség, az intenzív mezőgazdasági vegyszerek használata és a klímaváltozás együttesen okozták a drasztikus csökkenést. 1988 és 2004 között nem találtak újabb példányt, ezért a Nemzetközi Természetvédelmi Unió kihaltnak nyilvánította.
A faj túlélésének titka az elszigetelt Angamarca-völgy volt, ahol később fedezték fel újra. A helyiek számára a béka nemcsak a természeti ciklusok jelzője volt – megjelenése az eső érkezését jelezte –, hanem a mezőgazdaság védelmezője is, mivel jelenléte csökkentette a kártevők számát. Ezért kapta a “Dios caballito” vagyis “Isten paripája” nevet.
A tudósok kitartó keresése végül eredményt hozott, és 2016-ban újra előkerült a faj. Azóta a közösség és a kutatók közösen dolgoznak megőrzésén: 2021-ben megkezdődött a rendszeres monitorozás és környezeti nevelés. 2023-ban Angamarca hivatalosan is kihirdette a Jambato Napját, majd 2024-ben megalakult az Alianza Jambato szervezet. 2025-ben széleskörű konzultáció zajlott a fajvédelmi akcióterv kidolgozására, amelyben a tartományi hatóságok is részt vettek.
A jelenlegi konfliktus azonban mindezt veszélyezteti. Cotopaxi prefektusa, Lourdes Tibán kétségbe vonta, hogy a faj kizárólag Angamarcában él, és újraindította az útépítést. A munkálatok robbantásokat és tömeges földmozgatást igényelnek a Guambaine folyó közelében, ahol a béka szaporodik. A helyiek és a szakértők attól tartanak, hogy az eszméletlen mennyiségű törmelék és a vízfolyások szennyezése végleg kipusztíthatja a faj utolsó populációját.
A természetvédők hangsúlyozzák: már 2024–2025-ben figyelmeztették a hatóságokat a veszélyekre, de nem hallgatták meg őket. Így a jambato sorsa ma az útépítés és a közösség túlélési igényei közötti törékeny egyensúlyon múlik.
Leave a Reply