Ahogy azt már korábban taglaltuk több ízben, a dél-amerikai kontinens minden tekintetben igen különleges hely. Sokan nem is sejtik, milyen csodálatos dolgokat rejt magában és hiába ismerjük meg valamennyire, még csak a felszínt is alig tudjuk kapargatni. Hiszen rengeteg olyan téma van, amely megérdemelne egy posztot legalább. És ez már csak azért is igaz, hogy tudjunk többet arról a világról, amelyben élünk, legyen az akár Magyarországon vagy valahol Dél-Amerikában.
A Cotahuasi csodája
Hogy ne is szaporítsuk tovább a felesleges szavak tengerét, ismerjük meg hát közelebbről a világ legmélyebb szurdokját. Az amerikai Grand Canyonon (legnagyobb mélysége 1737 méter) minden tekintetben túltevő perui Cotahuasi-szurdokról van szó. Amely legmélyebb pontján megközelítőleg 3600 méter mély! A kanyont az ugyanezt a nevet viselő Cotahuasi-folyó vájta ki az évek során a több mint 6000 méter magas Coropuna és Sulimana hegységek között.
Ez a gyönyörű folyó egyébként Peru legnépszerűbb vadvízi evezős helye. Értelemszerűen innen a brutális mélység és ennek köszönhető az is, hogy ez mind a mai napig egy rendkívüli módon elzárt vidék. Ide egyetlen egy járható út vezet csak, a dél-perui Chuquibambán keresztül, arequipai indulással. Az út általában 10 órán át tart legalább és pontosan olyan, amilyennek a vad, szerpentines járatlan utakat elképzeljük. Van olyan pont, ahol a buszok 4500 méter magasságban haladnak a két hegy között. Ha már hegy, a döbbenetes ütemben emelkedő rézár perui hatásairól itt írtunk!
Ezért különleges ez a hely
Út közben láthatjuk a “kivégzőhelyet” is, amely egy ősi inka sziklaszirt, ahol a kivégzésre várókat egyszerűen kikötötték, hogy aztán a keselyűk hajtsák végre az istenek ítéletét. De megéri az utazással járó fáradtság, hiszen az elzártság eredményeként az itt élők sikerrel őrizték meg ősi kultúrájuk nagy részét. Ruházatukban, ünnepeikben egyaránt az inka idők szépségét idézik fel, ráadásul a nemzeti parknak számító területen rengeteg ősi emlék is található. A szegénység sajnos szembeötlő, a szurdokban élők zömében mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoznak. De a turizmusra is elég sokan számítanak – manapság már rengeteg a szervezett túra errefelé.
De nem volt ez mindig így, a nagyjából 100 kilométer hosszú szurdokok először egy lengyel csapat járta be teljesen 1981-ben. Majd 1988-ban nemzeti turistahelynek, 2005-ben nemzeti parknak nyilvánították, ahol a fő település már ősidők óta a 2600 méteres magasságban fekvő Cotahuasi városa. Aprócska, szűk utcákkal és egy különleges emléknek számító, 17. századi templommal. De a kanyonban több, kisebb falut is találunk még, de van itt vízesés, természet által formált szoborszerű sziklaképződmény és ősi “wellnessfürdő” is.
Leave a Reply