A réz ára történelmi csúcs felé tart megint

Bánya

A réz illetve a rézötvözetekről már régóta tudjuk, hogy a legsokoldalúbban használható anyagok egyike. Szilárdsága, vezetőképessége, korrózióállása és megmunkálhatósága mind a legjobb anyagok közé emelik. Nem csoda, hogy a fémgyűjtésben is a leginkább vágyott nyersanyagnak számít, a vezetékek mindig is komoly értékkel bírtak a hulladékfeldolgozás terén. És a réz ára nagy hatással van Dél-Amerikára is, hiszen itt vannak a legnagyobb kitermelők. A legfrissebb hírek is jól jönnek a kitermelő országoknak, hiszen 2013. februárja után az elmúlt 8 év legmagasabb árát érte el a nyersanyag. Ez annak is betudható, hogy a réz ára a kínai gyárakban az elmúlt év során először emelkedett.

A réz ára mögötti tényezők

Jelenleg 8302 amerikai dollárt kell fizetni egy tonna rézért, amiben egyébként közrejátszik az is, hogy most tart a holdújév Kínában, ami konkrétan egy hét teljes leállást jelent az országban. Jelenleg a kereslet bőven meghaladja a kínálatot, így az elemzők továbbra is “bullish” mozgásokra számítanak és nem csak rövidtávon, a jóslatok szerint akár éveken át magasan maradhat a réz ára. Ettől függetlenül nem lesz stabil szint, egy nemrégiben közzétett friss elemzés szerint akár 9000 dollárra is felmehet az ár egy tonnáért, viszont az év második felében akár vissza is zuhanhat az ár 7000 dollár környékére. De összességében a réz iránti kereslet csökkenésre nem várható mostanában.

A regisztrált raktárakban tárolt réz mennyisége folyamatosan csökken, Londoban most már csak 73500 tonna van betárolva, amihez hasonlóan keveset 2005 óta nem regisztráltak. Ugyanez a helyzet a sanghaji értéktőzsde raktáraiban is, ahol 2011-es szintre zuhant vissza a raktárban tárolt réz mennyisége. És itt jön a képbe Chile és Latin-Amerika, ugyanis a világ legnagyobb kitermelője, Chile konténerszűkében van, így továbbra sem tud a várt sebességgel exportálni. És a koronavírus elleni oltások számának növekedése valamint a különböző kormányok gazdaságélénkítő intézkedései is segíteni fognak a réz árának magasan tartásában. Valaki akár 10 ezer dollárt is elképzelhetőnek tart egy tonnáért.

A világ legnagyobb bányái

És ha már Chile és rézkitermelés. A világ két legnagyobb kitermelője is Dél-Amerikában található, az egyik Chile, a másik Peru. A rezet egyébként nem olcsó kibányászni, maga a kitermelés és a finomítás is nagyon költséges. Nem csoda, hogy a bányák és a feldolgozás finanszírozása és tulajdonjoga is szinte mindig kormányok vagy gigavállalatok kezében van. 2019-es számok alapján Chile 5,6 millió tonnát bányászott ki egy évben, ami valamelyest növekedés a korábbi évekhez képest. A legnagyobb kitermelők a chilei állam által birtokolt Codelco, a BHP csoport, a Glencore valamint az Antofagasta.

A legnagyobb bánya pedig a Chuquicamatában található bánya, ami a világ egyik legnagyobb nyitott bányája. Ez a chilei állam tulajdonában van, nem úgy, mint az Escondida, ami a második legnagyobb és multinacionális cégek birtokolják. A kitermelési szintet tökéletesen mutatja, hogy a Chile után második számú kitermelőnek számító Peru évi 2,4 millió tonnát termel ki. Bár itt azért komolyabb hullámzások vannak a mennyiségben. A legnagyobb perui rézbánya a Quellaveco, amelyet az Anglo-American birtokol és a Cerro Verde, amit a Freeport-McMoRan üzemeltet.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*