Általában az emberek többsége úgy gondolja, hogy egyetlen, kőbe vésett szabályokkal rendelkező spanyol nyelv létezik. Tehát ugyanazt a spanyolt beszélik mondjuk Madridban, mint Santiagoban vagy Buenos Airesben. De ez nem teljesen igaz állítás, ugyanis bőven vannak eltérések. Persze ez nem megy a kommunikáció rovására, ahogy az angolt beszélő nemzetek is tökéletesen megértik egymást, úgy sosem lesz probléma abból, ha egy argentin beszélget egy peruival, vagy egy chilei egy venezuelaival.
Ahogy az angolban például a “fall” és “autumn” szavak esetén (mindkettő az őszt jelenti, előbbi az Egyesült Államokban, utóbbi az Egyesült Királyságban), úgy a spanyol nyelv esetén is rengeteg olyan szó van, amely ismeretlenül hangozhat a nyelvet egy másik országban beszélő számára. De legyünk őszinték, a jóval kevesebb ember által beszélt csodálatos magyar nyelvben is mennyi olyan szó van, amit egy másik megyében élő már csak bajosan tud értelmezni vagy szimplán furcsa számára.
Lássunk további különbségeket!
Ilyen például a spanyolban az üdítőre használatos “zumo” (Spanyolország) és a Dél-Amerikában elterjedt “jugo“, mindkettő ugyanazt jelenti, de nem sűrűn használják őket a másik helyen. Vagy ilyenek például még a “dinero” (Spanyolország) és a “plata” (Dél-Amerika) szavak is, amelyek a pénzt jelentik. Csak éppen egyiket sokkal sűrűbben használják az érintett helyeken, mint a másikat, hiszen a “plata” önmagában ezüstöt is jelent. De honnan jönnek ezek a különbségek?
Azért erre nem nehéz magyarázatot találni, ahogy az angol nyelv esetén, úgy a fő különbségek a spanyolnál is a gyarmatosításra vezethetőek vissza. Hiszen képzeljünk el egy olyan helyzetet, amelyben mondjuk több ezer kilométerre Magyarországtól létezett volna egy hatalmas, magyar nyelvet beszélő másik ország. Nos, ők hogyan tudtak volna lépést tartani mondjuk Kazinczy nyelvújításával? Egyszóval ha mondjuk valami Spanyolországban már rég elavult lett, az még ugyanúgy használatban maradt Dél-Amerika egyes országaiban és ez igaz fordítva is.
Aztán később amikor százezrével érkeztek az európai kivándorlók Dél-Amerikába, ők is magukkal hozták a hatásaikat. Ezek aztán a helyi nyelvjárásokkal keveredve létrehozták azt a különleges spanyolt, amit latin-amerikai spanyolként ismerünk. Ilyen példa mondjuk a “tú” és a “vos” (hivatalosan mindkettő azt jelenti, hogy “Te”). Ezek közül a gyarmatosítás időszakában az utóbbi Spanyolországban is mindennapi használatban volt. De ahogy a magyar nyelvben a nagyszüleink korában létező magázódás, úgy a “vos” is kiment a divatból az “anyaországban”.
Viszont Dél-Amerika egyes országaiban a mai napig rendkívül elterjedt. És baráti társaságokban is sűrűn hallható, annak ellenére, hogy a “tú”, mint “te” lenne hivatalosan az odaillő megszólítás. Egyes szavak egész különleges értelmet is nyertek a távoli dél-amerikai kontinens elszigeteltségében. Hiszen mondjuk a “coger” ige egyértelműen azt jelenti, hogy “fogni, elkapni, szedni” Spanyolországban, de Latin-Amerikában szlengben a “dugni” megfelelője.
A kiejtés különbségei
És hogy még fokozzuk ezt a különleges élményt, a kiejtés is egészen más mondjuk Madridban, mint Santiagóban vagy Buenos Airesben. Ugye például Spanyolországban gyakori a Latin-Amerikában ismeretlen selypítés egyes szavakban. De Argentína is kitűnik a többi ország közül, hiszen itt bizonyos hangokat teljesen másképp ejtenek. Így lesz a “YO” szóból (ami “én”-t jelent) “SHO”, az alapvetően megszokott “GYO” helyett.
Ezekre a hangzásbeli eltérésekre a nyelvészet már többször próbált meg magyarázatot adni, de bizonyosat a mai napig nem tudni. De igazából nem is számít. Ha valaki egyszer megtanul spanyolul, azt a világ összes spanyol nyelvterületén megértik. Hiszen Magyarországon is mindenki tudja, hogy ha “bejárok a garázsba”, akkor egyszerűen csak “beállok”.
Leave a Reply