Madarak: 50 éve nem láttak egy példányt sem, mégsem kihalt

Chilében közel 500 különböző madárfaj él és ezek közül legalább ötvennek a jövője eléggé sötét. Ezt a számot a kutatók két vizsgálat eredményeként határozták meg. Az egyik egy friss kutatás volt, amelynek során a chilei Környezetvédelmi Minisztérium projektjének keretén belül 993 faj (növények, állatok egyaránt), köztük 40 madárfaj állapotát vizsgálták meg szakértők. Majd ehhez a kutatáshoz a korábban a vadászati törvény módosításához begyűjtött, további 43 madárfajról szóló adatokat is hozzávették. Így jött ki az az eredmény, hogy 83 vizsgált madárból 47-nek a jövője elég kilátástalan, életterük szűkül, egyedszámuk csökken. És akkor még csak az összes chilei madárfaj 16%-ának adatairól beszélünk. Hiszen több mint 400 madárfaj egyedszámáról semmiféle friss információ nem áll rendelkezésre.

Az eszkimópóling története

A legsúlyosabb helyzetben az eszkimópóling (Numenius borealis) névre hallgató szalonkaféle van. Erről azt valószínűsítik, hogy lehet még élő példánya, de 50 éve nem láttak egyetlen egyedet sem. Az utolsó fényképpel alátámasztott, hiteles észlelés 1962-ben történt a texasi Galveston-szigeten. Szóval inkább kihaltnak tekinthető, de a hivatalos procedúra szerint erre csak akkor kerülhet sor, ha az összes lehetséges költési helyet végiglátogatják majd kutatók.

Ennél azért még jobban áll mondjuk a gyönyörű névre hallgató chilei erdőcsillag (Aricai kolibri néven ismert Chilében), amelynél 2015. októberében került sor egy részletes vizsgálatra. Akkor került megállapításra, hogy összesen 405 egyed él még belőle Azapa és Vitor völgyeiben. A miniatűr kis madárka (9 centiméter és 2 gramm!) pusztulásának fő oka a mezőgazdaság fejlődésére vezethető vissza. Az őshonos növényzet pusztulása és a növényvédő szerek használatának terjedése együttesen rendkívül szomorú vetít előre ennek a fajnak.

Chilei madarak: tűzföldi csigaforgató

Bár a Környezetvédelmi Minisztériumnak 2010 óta projektje van az erdőcsillag megmentésére, de az elkerített kis rezervátumok és az őshonos flóra visszatelepítése eddig még nem igazán mutatta meg hatását. Bár a minisztérium szakértői nagyon bizakodóak. A legszomorúbb egyébként ezen madarak történetében az, hogy most mindösszesen 83 madárfaj vizsgálatára került sor. De csak ebből a kis populációból 23 fajt veszélyeztetettnek kellett minősíteni és a vizsgált fajokon kívül is tucatnyi másik madárfaj élete van válságban. Például a tűzföldi csigaforgatóé, amely elvileg egyáltalán nem számít veszélyeztetettnek.

De száma elég erős ütemben csökken élőhelyének szűkülése, idegenek általi megzavarása és például kóbor kutyák pusztítása okán. A jelenleg ismert adatok szerint Magyarországon egyébként 371 madárfaj él, vagy fordult már elő, Chilében szám szerint elvileg 490 ilyen faj van. A kérdés, hogy egy ötven éve nem látott fajt érdemes-e még Chilében élő madárfajként számon tartani. Ezek közül 12 csak itt él, hatot úgy telepítettek be az emberek, legalább száz pedig rendkívül ritka és észlelése komoly kutatómunkát igényel.

A chilei tinamu

És hogy tanuljunk egy kicsit a madarakról és Chiléről is, álljon itt három, csak Chilében előforduló madárfaj: a chilei tinamu, a pincoyai viharfecske vagy a hosszúcsőrű papagáj. De hogy visszatérjünk még egy szóra posztunk egyik főhőséhez, az eszkimópólinghoz. A posztban idáig kitartó Olvasók némelyikében felmerülhet a kétely, hogy miért ilyen nehéz megmondani egy madárról, hogy kihalt-e vagy nem? Nos, ennek a pólingunk esetében több oka is van. Egyrészt a madárnak hatalmas vándorlási területe van, nagyjából egész Amerikában fellelhető lenne bárhol, ami nagyjából olyan, mintha tűt kellene a szénakazalban keresni. Egyébként a ritka állatok Dél-Amerikában nem csak a madarak, lásd itt a kodkod történetét!

Másrészt ha még be is tudnánk határolni, hogy hol lehet egy-két élő példány, azok költési helyei általában nagyon nehezen megközelíthető helyeken találhatóak. Így aztán még kisebb az esély, hogy valaki találjon egy eszkimópólingot. Ennél komolyabb probléma viszont, hogy az eszkimópóling a megszólalásig hasonlít a kis pólingra. És ez a hasonlóság annyira erős, hogy egyes korábban jelentkező észlelők könnyen megerősítették azt is, hogy kis pólingot láttak. Szóval ez egy érdekes történet, de a legvalószínűbb kimenetel a fentebb már taglalt szomorú vég, azaz a kihalás.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*