A következő cikkben elmerülünk kissé a dokumentumfilmek csodás világában. Ezúttal egy Oscar-díjat (és persze sok kisebb fesztivál fődíját) nyert, a legtöbb kritikus és szakértő által is rendkívüli filmnek tartott alkotást, a Balseros című produkciót mutatjuk be. Charles Bosch és Joseph M. Domenech rendezők stábja kemény körülmények között, sok hónapon keresztül forgatta ezt a filmet. Amely hét kubai menekült életét mutatja be, akik 1994-ben saját maguk készítette tutajokon próbáltak az Egyesült Államokba jutni. Innen a film címe is, a balseros csónakkal érkező kubai menekültekre használt szleng kifejezés.
A film előzményei
A történelmi előzményeket ismerhetjük: 1994-ben Fidel Castro és Bill Clinton előrehaladott tárgyalásokat folytatott a kubai partok lezárásáról. És ez olyannyira megrémisztette a kivándorlás gondolatával játszó kubaiakat, hogy közel 50.000-en vágtak neki az óceánnak 1994 nyarán. Nem törődve a cápákkal, a hullámokkal, ócska vasakból, fából és zacskókból készült tutajaikkal tömegesen vágtak neki az útnak. Pedig tudták előre, hogy legtöbbjüket vagy az amerikai parti őrség fogja ki, vagy a hullámok temetik maguk alá. Az előbbiek elfogásuk után közel 1 évet töltöttek a guantanamoi katonai bázison, mire végül engedélyezték számukra az amerikai földre való belépést.
A két rendező a sok ezer próbálkozóból választott ki magának hetet (és családjukat). Nekik az életét mutatja be ez a csodálatosan sokszínű alkotás. Láthatjuk a tutajok, csónakok építését, néhányuk vízrebocsátását és persze a tákolmányok harcát a vad hullámokkal. A vízre szállt stáb végigköveti a két ország közötti tengeri útvonalat. Amelyet rengeteg üres csónak és tutaj szegélyez. Ezek mesélnek arról, hogy a sok ezer próbálkozóból mennyien adták életüket egy romlott álomért.
A hét kiszemelt főszereplő mindegyike 1994 nyarán vágott neki az útnak. Mindannyiukat az amerikai parti őrség fogta ki néhány napnyi hánykolódás után. Végül (hosszabb-rövidebb guantanamói tartózkodás után) mindannyian bebocsátást nyertek az Államokba, ahol több-kevesebb sikerrel, de megvetették a lábukat. Néhányuk számára még mindig a várakozás tölti ki a mindennapokat.
Hiszen egyesek családjai, gyermekei Kubában rekedtek, ahol az államapparátus tevékenységének is köszönhetően rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Ahogy az mindenki előtt ismert, Miamiban található az USA legnagyobb kubai közössége, így nem volt meglepő, hogy szinte kivétel nélkül mindannyian ide kerültek befogadásuk után.
A Balseros üzenete
A Balseros tágabb értelemben tehát azt mutatja be, hogy egy harmadik világban élő, szegény sorsú ember, mekkora reményekkel és vágyakkal próbálkozik otthont teremteni a fejlett nyugati országok valamelyikében. És ennek megértéséhez nem kell túl messzire mennünk. Nézzük meg a Franciaországban élő afrikaiak tömegét, a németországi törökök lakónegyedeit, a Nagy-Britanniában tengődő indiaiakat, pakisztániakat (most már lengyeleket, magyarokat, románokat).
És persze a mindenhol megjelenő kínaiakat. És még sorolhatnánk tovább, de a lényeget valószínűleg mindenki érti. Egyre kevesebbeknek megy jól, és egyre többeknek megy rosszul. Ez a helyzet pedig tarthatatlan, hiába próbálják egyes országok katonai és törvényi erővel is meggátolni a folyamatot.
Ez a film egyben feltárja a nyers amerikai valóságot is, amely szöges ellentétben áll a bevándorlók által álmodott élettel. A Balseros egy csodálatos kubai rapszódia, amerikai köntösbe öltöztetve, egyszóval mindenki számára kötelező. Venezuela is hasonló cipőben jár egyébként most, az országról itt írtunk bővebben.
Leave a Reply