A wallunk’a (quechua nyelven “hinta”) Bolívia központi részén, elsősorban Cochabamba völgyeiben élő ősi és máig élő hagyomány. Ez a Mindenszentek (Todos Santos) ünnepét zárja le, és egyúttal a földi élet, a termékenység és az új kezdet ünneplését jelenti.
A hagyomány a november 2-i déli órákban indul, amikor a bolíviai hit szerint a holtak lelkei, akik november 1-jén délben érkeztek meg a családjukhoz, hogy elfogyasszák a nekik felállított oltárokon (mast’aku) hagyott ételt és italt, végleg elbúcsúznak. A wallunk’a ekkor veszi át a szerepet: a halálból a életbe, a gyászból a vidámságba, a magányból a párkapcsolatba vezető átmenetet szimbolizálja.
A Wallunk’a bemutatása
A hinták 8–10 méter magas, eukaliptusz- vagy ceibo-törzsekből épített, színes szövetekkel, virágokkal és aguyókkal díszített szerkezetek. A résztvevők – hagyományosan fiatal, hajadon quechua lányok és asszonyok, manapság már házas és idősebb nők is – felülnek a hintára, miközben két férfi (jalador) húzza a köteleket, hogy minél magasabbra lendüljenek.
Céljuk, hogy kézzel vagy lábbal elérjék és lerúgják a szemben lévő íven lógó kosarakat, virágcsokrokat vagy színes műanyag vödröket. Ezek ajándéknak számítanak. A wallunk’a nemcsak játék, hanem mélyen szimbolikus rítus. A hintázás a három andoki világot (alax pacha – ég, kay pacha – föld, uku pacha – alvilág) összekötő mozgást jeleníti meg. Ugyanakkor erotikus és termékenységi jelentéssel is bír: a nők termékenységét és a föld bőtermését ünnepli.
A társaság közben coplákat (rövid, tréfás, gyakran flörtölő verseket) énekel, chichát iszik, táncol, és a zene ütemére ünnepel. A hagyomány szerint aki eléri a kosarat, szerencsét és párt talál.
Bár a hinta európai, főként spanyol gyökerei is vannak a gyarmati korból, a wallunk’a ma már teljesen beolvadt a quechua kultúrába, és a cochabambai völgyek jellegzetes, élő népszokása. Helyi szinten nagyon ismert és szeretett. Különösen Colcapirhua, Quillacollo, Vinto és a környező településeken, ahol minden novemberben, főként a hétvégéken felállítják őket.
Országos és nemzetközi ismertségét elsősorban a bolíviai média, antropológiai tanulmányok (például Céline Geffroy kutatásai) és a turizmus növeli. De nem tartozik a leghíresebb bolíviai fesztiválok közé, mint a carnaval de Oruro. Inkább regionális kincs, amelyet a közösségek tudatosan ápolnak, hogy megőrizzék a mezőgazdasági ciklushoz kötődő, életigenlő hagyományt.
Az emberek a wallunk’ánál együtt vannak: a nők felkészülnek a színes pollerákban, a férfiak segítenek a hintáztatásban. A családok és barátok körülállják a szerkezetet, nevetnek, fényképeznek, és együtt ünneplik, hogy a holtak búcsúja után újra a termőföld, a szerelem és az élet kerül a középpontba. A hagyomány így egyszerre gyászlezáró, termékenységi és közösségi ünnep, amely évről évre újrateremti a völgyek élő kultúráját.
Leave a Reply