Chile történelmében azért nem kell túlságosan sokat kutakodni, ha az ember tragikus, sosem felejthető eseményeket keres. De ezen szörnyűségek közül is kimagaslik az 1907. december 21-én történt iquiquei Santa María iskolában történt vérengzés. A chilei hadsereg Pedro Montt akkori elnök utasítására az ebben az iskolában illetve a környékén összegyűlt, munkakörülményeik miatt sztrájkoló salétrombányászok közül legalább 2 ezret lemészárolt. Egyes források 3600 halottról tesznek említést, de ezt spekulációnak tartják és a legelfogadottabb adat úgy 2200 halott lehet. Azután történt ez, hogy az épület elhagyására adott 1 órás ultimátumnak a dolgozók és családtagjaik nem tettek eleget. És hogy hol jön képbe a magányos vándor?
A magányos vándor feltűnése
Az eseményeket követő évtizedekben a tragédiáról nem igazán lehetett beszélni. A munkásmozgalmak és szakszervezetek pedig teljes mértékben visszaszorultak, csak az elmúlt évtizedekben jutott el odáig az ország, hogy megemlékezéseket tartottak az eseményekről. Könyvek, publikációk jelentek meg a mészárlásról. Az Atacama-sivatag ma is rendkívül könyörtelen hely, így el lehet képzelni, milyen lehetett az itt dolgozó munkások élete egy évszázaddal ezelőtt. Akiknek életét, munkáját teljes mértékben meghatározhatták a bányatulajdonosok. Ráadásul rendkívül alacsonyt bért (és még azt is sokszor három-négy hónapos időszakonként) fizettek a munkáért. Ez kirobbantója volt az 1907. december 10-én kezdődő és rövidesen teljeskörűvé váló sztrájknak, ami rendkívül átfogó volt. Annyira, hogy a salétrombányászatra épülő gazdaság teljes mértékben leállt arra az időszakra, amikor a munkások a tartományi székhelyre, Iquiquébe vonultak.
Itt aztán tragikus események követték egymást, míg végül az egész eseménysorozat a december 21-én történt vérengzésben tetőzött. Amelyet az elnöki utasítás után a helyszínen Roberto Silva Renard tábornok vezényelt le. És amelynek igazából semmiféle retorziója nem lett, a túlélők visszamentek dolgozni még nehezebb körülmények közé, a kormány pedig elkönyvelhette, hogy ezt a helyzetet is megoldotta. A halottak exhumálására és azonosítására is csak évtizedekkel később kerülhetett sor. És hogy miért lett most ez a téma ismét aktuális?
A képregény
A kulturális köztudatban mindig is fontos szerepet betöltő emlékezés újabb formát öltött. A korábban már megjelent könyvek és elemzések után egy, interneten már népszerűvé vált képregény tűnt fel. A “La Senda del Errante” (nagyjából a “Kósza útja”) most már papíron, kézzelfogható formátumban is elérhető. Germán Valenzuela alkotásához (kiegészítve Danny Jiménez, Cristian Perez Bolton, Javier Bahamonde és Alonso Molina rajzaival) az ihletet a fentebb vázolt tragikus esemény adta. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy nem ez az első képregény ebben a témában, tavaly jelent meg ugyanis a Santa María 1907 című alkotás. Szóval a most 44 oldalon megjelenő fekete-fehér képregény (vagyis ez az első füzet) főszereplője a tragédia után a felelősök felkutatására teszi fel életét, bosszút akar állni a halottakért. Az ötlet nem teljesen légbőlkapott, a fentebb már említett Roberto Silva Renard tábornokkal ugyanis 1920-ban egy feketébe öltözött, köpenyes férfi végzett. Több késszúrással, kétségtelenül bosszútól hajtva.
Leave a Reply