Ez vár Ecuadorra Andrés Arauz veresége után

Lasso

Az egyértelműen az egész dél-amerikai térség legnagyobb híre volt az elmúlt napokban, hogy április 11-én az ecuadori választások második fordulójában új elnököt üdvözölhetett Ecuador. Guillermo Lasso a középjobbos CREO (Lehetőségek Létrehozása) párt képviseletében megverte a baloldali UNES (Egység a reményért) szövetség jelöltjét, Andrés Arauzt. Az első forduló eredményei alapján még úgy tűnt, Arauz jelentős előnnyel vezet és majdnem sikerrel el is kerülte a második kört. Sőt, még az sem volt biztos, hogy Lasso lesz a második körben az ellenfele, hiszen a középjobb jelöltje csak újraszámlálás után tudta legyőzni a harmadik helyen végzett jelöltet.

Ez mindenképpen nagy váltás az ország számára, hiszen a sokak által árulónak titulált Lenín Moreno is a baloldali, szocialista ideológiákat képviselte inkább, ahogy elődje Rafael Correa is. Sokan elsöprő sikerről beszélnek a jobboldal számára, viszont van néhány dolog, amiért nem biztos, hogy ez a váltás most jól jött Ecuador számára. Mindenesetre több oka is van, hogy nem tudott Andrés Arauz ismét nyerni és hosszú idő után nem Correa jelöltje és támogatottja nyert. A következőben megnézünk három okot, amiért elbukott a correanista irány.

Ezért bukott el Andrés Arauz

1) Először is a média elég egyirányú kampányt folytatott az Alianza País (a baloldali szövetség) vezetése ellen. Korrupcióval vádolták őket folyamatosan a legnagyobb sajtóorgánumok és egyébként voltak is különféle bírósági ügyek. Ezek eredményeként végül a pártszövetség vezetésének nagy része bíróság elé állt, elmenekült az országból vagy szimplán összemosták a nevüket komly botrányokkal. Nagy valószínűséggel ez volt a fő oka Arauz vereségének.

2) Egyes szakértők úgy vélik, hogy az emberek nem Lassora voksoltak a végén, hanem a correanista irány ellen. Hasonlóképpen ahhoz, amit még Argentínában láttunk 2015-ben, ahol a nép bármit megtett volna, hogy leszámoljanak a kirchnerizmussal. Tehát valamilyen okból az ecuadori nép már nem igazán akarta a Correa-féle vonalat viszontlátni a vezetésben. Ebben természetesen nagy szerepe volt a járványnak és a miatta kialakult gazdasági nehézségeknek is.

3) És végül mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a baloldali szövetség rendkívül rosszul építette fel a kampányát. Egyszerűen képtelenek voltak egy jó jelölt mögé normális támogatást és kampányt berakni. Persze az első forduló eredménye alapján nem ezt gondolnánk, de ott azért a többi jelölt is vitte a voksokat a jobboldaltól. Gondoljunk bele, az Ecuadorban nagyon komoly szereppel bíró indián mozgalmakhoz ezúttal ki sem nyúltak Arauzék.

Meg sem próbálták megszólítani a Demokratikus Bal nevű tömörülés szavazóit sem, pedig ők az első körben kaptak 16%-ot. És szintén súlyos hiba volt, hogy az alapvetően tiszta politikai képpel bíró Andrés Arauz mögé szorosan beállították Correát. A nép semmilyen formában nem akarta őt már a hatalomban viszontlátni, így bárkivel lepaktáltak volna a correanizmus ellen.

Az új elnök sem fog unatkozni

Nem lesz könnyű dolga azonban az új elnöknek, Guillermo Lassonak sem. Olyan helyzetben kell Ecuadort irányítania, ami minden szempontból húsbavágó. És nem lesz könnyű ez az irányítás. Hiszen a parlamenti 137 helyből 49-et az UNES szerzett meg, de a Demokratikus Bal és az indiánok mozgalmának számító Pachakutik is birtokol összesen 45 széket. Azaz itt nem lesz sima ügy a neoliberális modellre váltás, hiszen egy komolyabb intézkedés átnyomásához Lassonak a Correa-vonallal is le kell paktálnia. És mivel kell megbirkóznia a Lasso-kormánynak?

  • A Covid-19 helyzet komolyan feladta a leckét eddig is a vezetésnek. Mindenki emlékszik a szörnyű képekre Guayaquil utcáiról, ahol holttestek feküdtek halomban még tavaly. Aztán ott vannak a hírek, amelyek arról szóltak, hogy a politikusok, miniszterek folyamatosan családtagokat és barátokat részesítettek előnyben az oltások során. Juan Carlos Zevallos csak 18 napig volt egészségügyi miniszter, mert előnyben részesítette idősotthonban fekvő édesanyját az oltási programban.
  • Ezzel párhuzamosan pedig a GDP is mélyrepülése kezdett, a szegénység növekedik, a gazdaság pedig kezd összezuhanni. A GDP 2020-ban 7,8%-kal csökkent, míg az államadósság elkezdett bődületes mértékben növekedni. Az extrém szegénységben élők száma 14%-kal nőtt az országban, főleg vidéken. Itt minden második ember a szegénységi küszöb alatt kénytelen élni! És amikor még 1999-ben az ecuadori gazdaság hasonló mélyrepülésben volt, nem más volt akkor a gazdasági miniszter, mint a most megválasztott Lasso.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*