Alapvetően gátépítésekhez, vízerőművek fejlesztéséhez kapcsolódóan szokott területek, szigetek, települések elárasztásáról szó esni. Dél-Amerikában ezt az elgondolást is megcáfolta már a történelem. Ennek tökéletes példája a a Brazília és Paraguay határán fekvő, hatalmas vízhozamot produkáló Guaíra-vízesés története. Ez a csodálatos természeti képződményt a híres-hírhedt Itaipu-gáttal létrehozott víztározó feltöltésekor árasztották el és tüntették el örökre 1982-ben.
A vízesés halálának története
A vízesés megszüntetéséhez az alapot egy 1973-as megegyezés szolgáltatta. Ebben korábbi nézeteltéréseiket félretéve (a vízesést mindkét ország magáénak akarta) Brazília és Paraguay elhatározták, hogy megépítik a világ jelenleg is legnagyobbnak számító vízierőművét. Ez lett az Itaipu-gát, amelynek méreteiről mindent elmond az, hogy jelenleg Paraguay teljes energiafogyasztásának 75%-át, Brazília energiafogyasztásának pedig 17%-át adja. A közvéleményt is ezzel sikerült meggyőzni (bár bőven voltak tüntetések is az akció ellen). Rengeteg sajtóorgánumban hangsúlyozták sokan, hogy a vízesés nem pusztult el az elárasztásával, csak egy másfajta szépséggé, az Itaipuáva alakult át. Brazíliában sajnos komoly pusztítások történtek az elmúlt évszázadokban, erről bőven lehet mindig írni.
A Paraná folyón fekvő és 18 kisebb vízesésből álló Guaíra mindössze 20 kilométerre feküdt a mai napig hatalmas turistalátványosságnak számító Iguazu-vízeséstől. És mivel ennél a helynél a folyó alapesetben 400 méteres szélessége mindössze 60 méteresre húzódott össze, a vízesés hihetetlen erővel zúdult le a sziklákon. A hangját több mint 30 kilométerre is lehetett hallani. Így a két kormány döntésével egy csodálatos látványossággal lett szegényebb a világ. Ha már Paraguay, itt 9 nagyon különleges érdekességet írtunk az országról korábban.
A mindössze 14 napig tartó elárasztást robbantások segítségével indították be. Így hozták létre a vízesés helyén az Itaipu-gát víztározójaként szolgáló mesterséges tavat. Majd miután az elárasztás befejeződött, a víz alá került sziklákat újabb robbantásokkal semmisítették meg, így segítve a jobb hajózást a folyón. Ha napjainkban elég alacsony a vízállás a víztározóban, akkor a szerencsések számára egy-két maradványa még látható a Guaírának. De ha mérlegre helyezzük a hihetetlen mennyiségű megtermelt energiát és a természeti szépséget, vajon egyértelműen kijelenthetjük, hogy elhibázott döntés és súlyos hiba volt a vízesés elpusztítása?
Leave a Reply