Fue Golpe – Evo Morales dokumentumfilmje

Evo Morales

Lehet róla bármit is mondani és gondolni, Evo Morales egykori bolíviai elnök komoly történelemformáló szereppel bírt országa életében. Bolívia 65. elnökeként 2006 és 2019 között vezette az országot. A legtöbben amiatt emlékezhetünk rá, hogy ő volt az ország történetének első indián származású elnöke. Vezetésének fő célja az ország baloldalra történő eltolása volt, kiemelt céljának tekintette az Egyesült Államok befolyásának csökkentését. Ugyanakkor a multinacionális vállalatokat sem tekintette szívesen látott vendégnek.

Evo Morales filmet készített

Bukásához több tényező is vezetett, de amivel valószínűleg leginkább rontott megítélésén saját népe körében az az elnöki mandátumok száma volt. Többször kísérelte meg az alkotmányt úgy módosítani, hogy minél tovább maradhasson elnök. Így jött egy vitatott választás még 2019-ben, amely után kemény erőszakhullám szabadult el az országban. Végül Morales a béke érdekében elfogadta a lemondására irányuló követeléseket, majd Mexikóba vonult száműzetésbe 2019-ben. Akkor térhetett vissza Bolíviába, amikor 2020-ben megválasztották Bolívia elnökének egykori miniszterét, Luis Arcét. Utóbbi egyébként az ideiglenes elnököt, Jeanine Áñezt győzte le a választáson, akinek intézkedései miatt most bírósági eljárás is folyik. Ha már választások, itt elmélkedtünk a legutóbbi önkormányzati választásokról korábban.

Morales a FaceBook oldalán mutatott be nemrégiben egy dokumentumfilmet, amelyben az ellene zajló tüntetések és puccs részleteiről beszélt. Azt is részletesen kifejtette, hogy miért menekült el először Mexikóba, majd utána Argentínába. A Fue Golpe nevet viselő alkotás egy teljesen független dokumentumfilm, amelyet Morales a bolíviai nép iránti tiszteletéből készített el, semmiféle politikai célzata már nincs. A film bemutatja azt is, hogy az Amerikai Államok Szövetsége (OAS) milyen módon vett részt az ellene irányuló puccsból.

A filmet María Fernanda Rada rendezte, producerként pedig Luis Bolívar és Alina Duarte működtek benne közre. Morales szerint a film teljesen független újságírók és alkotók munkájának eredménye, amely történelmi dokumentum lehet majd a jövőbeni generációk számára. A közel két órás alkotás több platformon is elérhető és mindenkinek ajánlott, aki szeretné pontosan megérteni, hogy mi is történt 2019 végén és miért kellett végül Evo Moralesnek elmenekülnie hazájából. A film itt is megtekinthető:

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*