Ügyszám #001 – a vitatott hovatartozású Suárez-sziget

A Suárez-sziget (Isla Suárez), ahogy Bolíviában hívják, vagy Ilha de Guajará-Mirim, ahogy Brazíliában nevezik, egy vitatott hovatartozású földdarabka a Mamoré-folyóban Bolívia és Brazília határán. A vitatott hovatartozás alapvetően nem helytálló, hiszen jó ideje nem esett már szó a témáról, mondhatni elhalt a dolog.

Most akkor kié a Suárez-sziget?

Bolívia szempontjából a sziget Guayaramerín járás része, a brazilok pedig Rondônia állam részeként, a Guajará-Mirim járás részeként tartják számon. Alapvetően a dokumentumok a hovatartozást illetően eléggé régiek, de az első említés a témában 1867. március 27-én született az Ayacucho-egyezség részeként. Eszerint a sziget Bolíviához tartozna, ezt egyébként 1877-ben egy határkijelöléssel meg is erősítették. 1896-ban létesült is egy építmény a szigeten, a Suárez Hermanos cégének képviseletében.

Viszont 1930. április elsején viszont Brazília közleményt adott ki és nem fogadta el a bolíviai fennhatóságot. Pár évvel később folytatódott a vita, amelyben Bolívia megpróbálta meggyőzni a másik felet, hogy miért hozzá tartozna a földdarab. Brazília elutasította a javaslatot és megpróbált később katonákat telepíteni a szigetre, de erről aztán letettek. 1958-ban aláírták az ún. Roboré-egyezményt a két ország között, amiben arról egyeztek meg, hogy majd később rendezik a Suárez-sziget kérdését. Ez a mai napig nem történt meg, de jelenleg Bolívia gyakorolja a fennhatóságot a sziget fölött.

Egyébként a Mamoré-folyóban több tucat sziget hovatartozása nem tisztázott, de a jelenlegi helyzetben nem is tűnik úgy, hogy ebből komoly kérdés lehet a közeljövőben. És hogy el bírjuk képzelni, miről van szó a Suárez-sziget esetében – 2,58 négyzetkilométer a területe. Hozzávetőleg 3,3 kilométer hosszú és 1,1 kilométer széles, szóval nem túlságosan nagy. De még így is nagyobb, mint két ország a világon – a Vatikán és Monaco is kisebb nála. Bár Bolíviához van közel, főként a brazilok használják és a föld jelentős része brazilok kezében van. Magyarországról egyébként elég időigényes eljutni Guayaramerínbe, de nem lehetetlen. Repülőgéppel, három átszállással teljesíthető a túra.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*