Még most sem tudni: hogy halt meg Pablo Neruda?

Pablo Neruda

Chilében és a nemzetközi közvélemény előtt is időről-időre felütik magkat elméletek és ötletek az 1971-ben irodalmi Nobel-díjat is kapó költő és politikus, Pablo Neruda (eredeti nevén: Neftali Ricardo Reyes Basoalto) halálának ügyében. Salvador Allende-kormány elkötelezett támogatójaként nem sokkal álmának (egy marxista Chile megteremtésében bízott) az 1973-as puccsal történt összeomlása után 1973. szeptember 23.-án veszítette életét szívinfarktusban egy santiagói kórházban. Ahol már egyébként a puccs előtt is feküdt prosztatarákja miatt.

Pablo Neruda rejtélyes halála

A tömegtüntetéssé váló temetése után eltelt hosszú évtizedek alatt sem halt ki az a feltételezés, mely szerint a költőt-politikust valójában az 1973-ban hatalomra jutó Pinochet-diktatúra emberei gyilkolták meg. Az Allende-kormányhoz és magához Allendéhez fűződő kapcsolata miatt. Egyes elemek attól tartottak, hogy külföldre menekülve ellenzéki vezetőként fog ellenállást szervezni. Bár ezt a feltételezést sosem sikerült bizonyítani, annak ellenére, hogy 2011. júniusában még egy nyomozást is elindítottak az ügyben a neves Mario Carroza bíró vezetésével.

Ő rengeteg, az 1973-as puccshoz kapcsolódó haláleset ügyében nyomozott már. A nyomozás azután kezdődött, hogy Neruda akkori sofőrje, Manuel Araya azt állította, hogy nem sokkal halála előtt az orvosok valamilyen anyagot befecskendeztek az elvileg gyógyuló költőnek. Aki ezután nem sokkal infarktust kapott. Carroza végül hosszú hónapok munkájával összegyűjtött annyi bizonyítékot, amelyek alapján 2013. áprilisában elég nagy felzúdulás mellett exhumálták Neruda testét.

Az eredményeket hónapokkal később, 2013. novemberében publikálták. És ezek szerint semmiféle olyan anyag nyomát nem találták a költő testében, amely a halálát okozhatta volna. Pedig ekkor már folyamatban volt az állítólagos elkövetők felkutatása. Már nevek is felmerültek, de az exhumálás eredménye megakasztotta ezeket a nyomozásokat, amiket aztán le is zártak. Nem sokkal később viszont a kormány újrakezdte a nyomozást.

Ahogy Francisco Ugas, a fentebb már említett emberjogi osztály vezetője elmondta, “bizonyos bizonyítékok még mindig arra utalnak, hogy Nerudát megmérgezték“. Az új vizsgálat keretében újra elővették a Neruda testéből vett mintákat, és míg a 2013-as vizsgálat esetében kizárólag mérgek maradványai után kutattak, utána már mindenféle sejtsérüléseket, nehézfémek és egyéb szervetlen anyagok nyomait kutatták. És találtak is bizonyos toxinokat, de azok eredetét nem sikerült feltárni.

Már sosem derül ki az ok

Az ügy fő pillére továbbra is az egykori sofőr. Akinek állítása szerint a Santa Maria kórházban fekvő Nerudát az orvosok mérgezték meg a hasán keresztül beadott injekcióval. Az injekció után állítólag a költő azt mondta, hogy “valami égeti belülről”. Azt jelenleg egyébként a kormány tényként kezeli, hogy Neruda nem a rákja következményeként halt meg, hanem máig ismeretlen okokból.

És pont ez az oka, amiért nem hagyják továbbra sem nyugodni ezt a kérdést, hiszen a chilei történelemben egészen hasonló merényletre már volt példa. Akkor szintén a Santa Maria magánkórházában az egykori elnököt, Eduardo Frei Montalvát mérgezték meg ellenlábasai egy rutinműtét során. Egy másik legendás chilei költőről és íróról itt írtunk!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*